A tetoválás-flash története: a tengerészektől a digitális felfedezésig
A tengerészek babonáitól a műtermek falán függő flash-lapokig és a digitális felfedezésig: hogyan alakította a flash azt, ahogyan az emberek tetoválást választanak.
Az Instagram előtt, az online portfóliók előtt, és mielőtt a tetoválóművészek az egész világnak megmutathatták volna a munkáikat, volt egy fal.
A tetoválóműhelyekben a rajzokkal teli lapok mindent megmutattak a horgonyoktól és sasoktól a rózsákig, koponyákig, pin-up lányokig és mitikus lényekig. Az ügyfelek átnézték őket, kiválasztottak egy mintát, és eldöntötték, mit szeretnének a bőrükön viselni.
Ezeket a rajzokat tetoválás-flashnek nevezték. A hagyományos tetoválókultúra egyik legfelismerhetőbb részévé váltak. De történetük sokkal több, mint kész minták gyűjteménye. Tengerészekről, vándorló művészekről, kereskedelmi leleményességről és egy óceánokon átutazó vizuális nyelvről szól.
Tengerészek, babonák és történetek a bőrön
Jóval azelőtt, hogy a flash-lapok elterjedtek volna az amerikai műtermekben, a tengerészek már felismerhető szimbólumgyűjteményt hordtak magukon.
A horgony a tengerhez fűződő kapcsolatot jelképezhette. Egy hajó egy nehéz útra emlékeztethetett. A fecske hagyományosan 5000 megtett tengeri mérföldet jelentett, így két fecske 10 000 mérföldet jelölhetett a tengeren.
Egyes szimbólumoknak furcsább eredete volt. A disznó és kakas tetoválás az egyik legszokatlanabb példa. A tengerészek néha az egyik lábukra disznót, a másikra kakast tetováltattak, abban a hitben, hogy a képek megvédik őket a vízbefulladástól.
Az amerikai haditengerészet örökségoldalai szerint a babona a vitorlás hajók korába nyúlhat vissza, amikor a disznókat és kakasokat fából készült ládákban szállították a hajókon. Ha egy hajó elsüllyedt, a ládák úszhattak, így az állatok a kevés túlélő közé tartoztak. Ez népi magyarázat, nem dokumentált tény, de a tetoválás egyfajta szerencsehozóvá vált. [1]
Ezek a minták nem pusztán díszek voltak. Tapasztalatot, identitást, hitet, olykor egy tengerész egész tengerhez fűződő viszonyát fejezték ki.
Ahogy a hajók kikötőről kikötőre jártak, a tetoválóhagyományok is utaztak velük.
Amikor a tetoválásminták üzletté váltak
A 19. század végén és a 20. század elején a hivatásszerű tetoválás kikötővárosokban és kereskedelmi műtermekben fejlődött.
A flash fejlődésével és terjesztésével kapcsolatba hozott személyek egyike Lewis Alberts, akit gyakran „Lew the Jew” néven ismernek. Rajzai és nyomtatott lapjai segítettek abban, hogy a minták a saját műtermén kívüli tetoválókhoz is eljussanak. A források eltérnek abban, hogy pontosan mikor jelentek meg a flash-lapjai, de szerepét a terjesztésben széles körben elismerik.
Ahelyett, hogy minden művésznek minden mintát a semmiből kellett volna megalkotnia, a flash-lapokat meg lehetett vásárolni, kiállítani és újra felhasználni. A tetoválók mintákat is cserélhettek, ezzel bővítve az ügyfeleik választékát.
Ez valami olyasmit hozott létre, mint a tetoválóműhelyek közötti korai vizuális hálózat.
Gyakorlati oka is volt. Sok ügyfélnek, főleg tengerésznek, kevés ideje volt a kikötőben. Egy készen álló mintákkal teli fal lehetővé tette a gyors választást ahelyett, hogy órákat töltöttek volna egy teljesen egyedi kép megbeszélésével.
A rendszer a tetoválást azok számára is elérhetőbbé tette, akik úgy akartak vállalkozást indítani, hogy nem kellett egész katalógust saját maguknak elkészíteniük. [2]
Percy Waters és bepillantás egy tetováló gondolataiba
Az egyik legizgalmasabb történelmi gyűjtemény Percy Watersé, egy detroiti tetoválóművészé, aki a 20. század elején dolgozott.
A The Henry Ford múzeum rendkívüli gyűjteményt őriz az anyagaiból. Ezek között van egy flash-portfólió körülbelül 277 teljes színű akvarell mintával, valamint eredeti vázlatok.
A rajzok között virágok, szívek, vitorlások, portrék, állatok, sárkányok, vallásos alakok és szerencsét hozó szimbólumok szerepelnek. Egyesek ismerős hagyományos tetoválásmotívumok; mások a korszak populáris kultúráját és képzeletvilágát tükrözik.
A gyűjteményt különösen érdekessé teszi, hogy bepillantást enged abba, hogyan dolgozott egy tetováló: az első papírra vetett ötletektől a vásárlóknak bemutatott kidolgozott mintákig. Megmutatja, hogyan vált a tetoválás saját vizuális kultúrával rendelkező szakmává. [3]
Cap Coleman és a tetoválóműhely mint galéria
Egy másik fontos alak August „Cap” Coleman volt, aki 1918 körül nyitotta meg műhelyét a virginiai Norfolkban.
Norfolk forgalmas kikötő volt, így természetes helyszín egy tengerészeket és más utazókat kiszolgáló tetoválóüzletnek.
Tetoválóműhely a West Main Streeten, Norfolk, Virginia, 1941. Fotó: John Vachon, Library of Congress.
Coleman munkáit a The Mariners' Museum őrzi. Különösen érdekes darab egy nagy akvarelllap, amelyet a múzeum 1936-ban rendelt meg, Designs of the Tattooers Art címmel. A múzeum ugyanabból az évből őriz fényképeket az üzlete homlokzatáról is, kirakataival, amelyeket flash-lapok borítanak. A tetoválók tehát már a közösségi média előtt régen használtak vizuális merchandisingot az ügyfelek vonzására.
Coleman pályája azt is mutatja, mennyire sebezhetők lehettek a tetoválóüzletek a helyi szabályozással szemben. A második világháború után Norfolk betiltotta a tetoválást, Coleman és más tetoválók pedig kénytelenek voltak elhagyni a várost. [4]
A faltól a telefonig
Évtizedeken át a flash-lapok központi szerepet játszottak abban, ahogyan a műhelyek bemutatták munkájukat. Falakra függesztették őket, művészek között cserélték, olykor eredeti műalkotásként gyűjtötték.
Ma a tetoválások felfedezése másként történik. Az emberek az Instagramon, digitális portfóliókban és online platformokon böngésznek, gyakran egy konkrét stílust vagy művészt keresve, mielőtt kapcsolatba lépnének.
De az alapgondolat nem tűnt el: az emberek még mindig minták nézegetésével fedezik fel a tetoválásokat.
Az InklouMatch ezt a hagyományt a Párosítás flash alapján funkcióval viszi át digitális környezetbe. Az ügyfelek városonként böngészhetik a flash-mintákat, megjelölhetik a tetszőket, és felfedezhetik a mintákhoz kapcsolódó tetoválóművészeket.
Ahelyett, hogy egy műhelyfalon függő lapról választanának, az ügyfél most különböző művészek munkáit fedezheti fel, és találhat valakit, akinek a vizuális stílusa illik az érdeklődéséhez.
A technológia megváltozott, de a kapcsolat ismerős maradt. Egy rajz felkelti valaki figyelmét, érdeklődést kelt egy bizonyos művész iránt, és egy tetoválás kiindulópontja lehet.
Percy Waters akvarellvázlataitól a digitális flash-gyűjteményekig a flash története egyben annak is a története, hogyan teszik láthatóvá a művészek a munkájukat.
A fal képernyővé vált. A rajz, a művész és a viselője közötti kapcsolat továbbra is a tetoválókultúra középpontjában áll.
Források
1. U.S. Naval History and Heritage Command, „Sailors' Tattoos” (history.navy.mil, Customs and Traditions).
2. Tattoo Archive, „Lewis 'Lew the Jew' Alberts” (tattooarchive.com/history/alberts_lew_the_jew.php).
3. The Henry Ford, „An Artist with the Needles” (thehenryford.org/collections/explore/articles/tatoo-history-at-thf).
4. The Mariners' Museum, Designs of the Tattooers Art, August „Cap” Coleman, 1936, leltári szám: 1936.166.20 (marinersmuseum.org/2020/10/tattooinga-dead-art/).